Az örökség ára

Írás – állapítottam meg. – Én csókollak meg téged.

– Rettenetes lány! – suttogta szeretettel.

Ennél egyértelműbb nem is lehetett volna: számára a Hawthorne név és a vagyon átok volt.

Hát tudod, megszívtam, mert valahol útközben a játék megszűnt játék lenni.

Nem akartam tovább lélegezni. El akartam menni valahová, ahol a tűz és a villámok és a fájdalom már nem ér el.

Az agyam teljesen szét volt csúszva, ahogy én magam is.

az igazság az, hogy mi egész egyszerűen nem vagyunk normálisak. Úgy értve, hogy a nagyapánk nem hétköznapinak nevelt minket, és most is az történik, amit ő akart. Ez az ő hagyatéka. – A tekintete szinte megperzselt. – Avery az ő hagyatéka.

– Ezek hosszúkardok – magyarázta. – A tizenötödik századból, Itáliából. Valószínűleg múzeumban lenne a helyük, de… – Megvonta a vállát.

Ilyen volt hát Hawthorne-nak lenni. Ezeknek múzeumban lenne a helyük, de a tesóimmal szeretünk csapkodni velük, szóval inkább megtartjuk.

– Rendben – bólintottam. – Elviheted az egyik repülőgépemet.

Ki gondolta volna, hogy valaha kimondom ezt a mondatot?!

Akkor, ha jól értem – foglalta össze Max –, a halott nagybácsi él, és valszeg az apád, a szívdöglesztő pasik is szenvednek, de közben azért nyomulnak rád, a nőt meg, aki megpróbált megölni, most épp az apád búgja. Kihagytam valamit?