hu
Buku
Juhász Gergely

Ütközés 2. – Nincs holnap

Van úgy, hogy nincs holnap, és az életed múlik azon, hogyan ér véget egyetlen napod.
Heather, az Interpol ügynöke évek óta bosszúra készül a kegyetlen orosz gyilkos ellen. Logan, a profi tolvaj megváltoztatta külsejét, hogy új életet kezdhessen annak a nőnek a segítségével, akibe végzetesen beleszeret. Darren, az oknyomozó riporter eszelős igyekezettel próbál Shawn Graham, a volt tévésztár nyomára bukkanni, aki nemcsak a képernyőről vonult vissza, hanem rejtélyes módon nyomtalanul eltűnt. Sonam, az egykori pszichológusnő hazáját kényszerűségből elhagyva egy New York-i szendvicsbárban takarít, ám minden szabad percében internetkávézókban bújja a közösségi oldalakat, hogy rátaláljon egy számára fontos személyre.
E négy ember sorsa között váratlanul a félelmetes Daridov testvérpár lesz a kapocs, az amerikai orosz maffia két vezetője: Anton és Alexander, akik egy pillanatig sem haboznak, ha valaki az útjukba áll.
Juhász Gergely új regényében kegyetlen hajsza indul a túlélésért New York és Moszkva között. Az utolsó pillanatig kérdés, vajon ki maradhat állva a sakktáblán, és kinek virrad fel a holnap.
Bár egyes szereplők már ismerősek lehetnek az Ütközés című regényből, és az új krimi olvasható annak folytatásaként is, a Nincs holnap mégis teljesen önálló, és ha lehet, még fojtogatóbban izgalmasabb történet a korábbinál.
Juhász Gergely 1982-ben született, 1997 óta dolgozik rádiós műsorvezetőként.
Két és fél évig volt a Sláger Rádió délutáni sávjának házigazdája, de megfordult az ugyancsak országos lefedettségű NeoFM-nél is.
2013 óta a budapesti székhelyű 89.5 Music Fm esti DJ Show-ját vezeti.
Harmincéves korában fordult az írás felé, az Ütközés volt az első thrillere.
349 halaman cetak
Publikasi asli
2021
Tahun publikasi
2021
Sudahkah Anda membacanya? Bagaimanakah menurut Anda?
👍👎
fb2epub
Seret dan letakkan file Anda (maksimal 5 sekaligus)