„Hát így vagyunk. Az a jó, ami rossz. Az az értékes, ami nincs. Érdekes. Mintha megint fogna az agyam. Mintha megint kezdenék megbölcsülni. Jaj, csak el ne múljék ez az állapot! Nézzük csak! A világ szép. Szép, mert vannak benne fák, és a fák szépek. A világ nagy. Nagy, mert a csillagok nagyok, de a csillagok láthatóan kicsik, s a nagy csillagok azért kicsik, mert messze vannak, s ha a világ nem lenne nagy, akkor a csillagok sem lehetnének kicsik. A világ illatos. Illatos, mert vannak benne virágok, és a virágok illatosak, tehát illatos a világ az illatos virágoktól…”(Azután megdöglünk)
„Csöngetnem kell, a saját házamba becsöngetni. Hát ez megalázó kérem, minden szempontból megalázó. Főleg ha valaki meglátja, hogy a saját házamba be kell csöngetnem, mint egy… mint egy idegennek… vagy ami még rosszabb, mint egy olyannak, akit kizártak a saját házából… Hát jó. Becsöngetek. (Becsönget.) Semmi. És senki. Ezek nincsenek itthon.Nos, azt nem firtatom, miért nincsenek itthon. Azt meg főleg nem, hogy hol vannak ilyenkor. Felnőtt emberek, lehet dolguk, magánszférájuk, ugye, azután elvannak valahol…”(Bevíz úr hazamegy, ha)