Verseiben és esszéiben Pilinszky János nemcsak költőként, hanem (a legkevésbé sem tetszőleges értelemben) teológusként is kísérletet tett a koncentrációs táborok jelentőségének megértésére. Úgy látta, Auschwitz egyszerre mélypontja a történelemnek és a bibliai üdvtörténetnek. Töprengéseinek különleges nyomatékot ad az a tény, hogy a holokauszt tapasztalatából a magyar katolicizmus környezetében ő vont le elsőként alapvető következtetéseket emlékezet, költészet, hit, spiritualitás és cselekvés bonyolult összefüggéseire nézve.
Írásainak ezzel a dimenziójával számos tanulmány foglalkozik, de olyan monografikus munka mindeddig nem született, amely felvetéseit — publicisztikai írásaira összpontosítva — a keresztény teológiai történeti alakulásához viszonyítaná, kritikai vizsgálódásnak vetné alá és irodalomelméleti kontextusban is elhelyezné. Mártonffy Marcell könyve ugyanakkor, a transzcendencia jelenkori mondhatóságának átfogó kérdését szem előtt tartva, „Pilinszky utáni” alkotók munkásságára is kitekint: Kertész Imre, Esterházy Péter és Borbély Szilárd néhány szövegében keres támpontokat poétika és teológia Auschwitz utáni párbeszédének lehetséges folytatásához.
