21. Század Kiadó

Az első hangágyúink lövéshez hasonló hangokat adtak ki. Egy ideig jól működtek. Aztán egy nap bejöttem dolgozni, és azt vettem észre, hogy a madár nyugodtan üldögél a hangágyú tetején, sőt még össze is piszkítja. Nem hülyék: rájöttek, hogy a hanghatások szabályos időközökben ismétlődnek, így a félelmük is elmúlt. Kicseleztük őket: a mai hangszórók haldokló, menekülő madarak hangját hallatják, méghozzá váratlan időpontokban. A többiek nem kívánkoznak oda, ahol egy társukat éppen ölik. Mindig annak a madárfajtának a szenvedését játsszuk le, amelyet éppen el akarunk üldözni a légtérből.”

Én meg tudom legbelül, hogy lelkiekben, kitartásban meg minden lófaszban erősebb és jobb vagyok bármilyen jógázó ribancnál.

De jó volna, ha az életünket meg lehetne hosszabbítani úgy, hogy egy-egy dolgot gyorsan eltüntetünk

Ahhoz, hogy valamit kapj, valami mást el kell veszítened.

Ezeket a szavakat persze anyám mondta. Az emberek semmit sem akarnak elveszíteni, ha valamit kapni szeretnének

emlékszem, milyen voltam, amikor közölték velem, hogy meghalok. Magától értetődik, ha valaki ezt nem élte át a valóságban, az nem tud csodálkozni, csalódni vagy mélységesen bánkódni emiatt.

Miért van az, hogy az emberek olyasmit várnak el másoktól, amikre maguk sem képesek?

Mielőtt az ember meghal, szeretne minél többet megtudni magáról, szeretne minél több dologról bizonyosságot szerezni.

amikor a halállal szembesülsz, fontos, hogy számtalan apró emlék jusson az eszedbe.

Olyan érzésem volt, mintha valami álomban lennék. Mindaz, ami körülvett, távol állt a valóságtól.

Amiatt sírt, amin nem tudott változtatni, amiben az emberek jobbára tehetetlenek